2014. december 7., vasárnap

Szódabikarbónás karácsonyfadíszek

A lányok iskolájában minden évben rendeznek karácsonyi vásárt, amelyre saját készítésű dolgokat várnak. Idén a szódabikarbónás karácsfadíszek mellett döntöttünk. Nagyon tetszik a gyurma állaga, jó vele dolgozni. A kész gyurmát 2 felé osztottam a lányoknak, hogy külön-külön ügyeskedjenek. Mindketten elfelezték az adagjukat, és csillámport gyúrtak a felébe. Szerintem szépek lettek.

HOZZÁVALÓK
1 csésze kukoricakeményítő
2 csésze szódabikarbóna
1 és 1/4 csésze víz

ELKÉSZÍTÉS
A hozzávalókat öntsük egy edénybe. Keverjük csomómentesre. Folytonos keverés mellett közepes lángon kezdjük el főzni. Amint besűrűsödik, egy labdává áll össze az egész. Ezután helyezzük át egy tányérra a masszát és fedjük be nedves ruhával. Várjuk meg, amíg kihűl. Amint kihűlt, formázható is. Sütiszaggatóval, keksznyomdával, sablonokkal gyönyörű karácsonyfadíszeket készíthetünk. Levegőn szépen megszárad, de adjuk neki legalább egy napot, és félidőben fordítsuk is meg.

Enikő díszei :)
Linda díszei

2014. december 6., szombat

Mézeskalács bögrésen

Annyiszor jött szembe velem ez a recept a facebookon, hogy eldöntöttem, én is kipróbálom. Én sem csalódtam benne, mint sokan mások. Könnyű és gyors. Ezentúl biztosan csak ezt a fajtát fogom sütni.

HOZZÁVALÓK
2 bögre liszt
1/2 bögre porcukor
7 dkg vaj vagy margarin
1/4 bögre méz
1 tojás
1 teáskanál sütőpor
1 csapott evőkanál mézeskalács fűszerkeverék

ELKÉSZÍTÉS
A mézet és a margarint kissé megolvasztjuk, könnyebb úgy vele a munka. Aztán mindent egy tálba teszünk és összegyúrjuk. Azonnal nyújthatjuk is, amint egynemű lett a tésztánk. Kb. 3 mm vastagság megfelelő. Kiszúrjuk a kívánt formákat és sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk. 

Sütés előtt
170 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük őket.
A cukorkákat – ha használunk – sütés előtt nyomjuk a tésztába.

Megsült
Dobozban :)

2014. december 4., csütörtök

Krumplis pogácsa

Tegnap töltött burgonyát készítettem ebédre, és a kikapart belsejét eltettem. Ma jött is az ötlet, hogy készítek belőle krumplis pogácsát. A gondolat jó volt, mert a 60 db pogi pillanatok alatt eltűnt. :) Én most az első elkészítési módot választottam, ugyan nem rácsoztam be, de kiszaggattam pogácsaszaggatóval, és a tetejére szezámmagot szórtam.

HOZZÁVALÓK
50 dkg liszt
2 dl tejföl
30 dkg áttört főtt burgonya (vagy 10 dkg krumplipehely 2 dl langyos tejjel elkeverve)
10 dkg vaj
3 dkg élesztő

a tetejére egy kissé felvert tojás, olvadó sajt, szezámmag, napraforgómag...

ELKÉSZÍTÉS
Az élesztőt belemorzsoljuk a tejfölbe, aztán a többi hozzávalóval összegyúrjuk (elég lágy tésztát kapunk). Ezután kétféleképpen készíthetjük tovább.

1.) A tésztát lisztezett deszkán kb. 2 cm vastagságúra és téglalap alakúra nyújtjuk. A tetejét éles késsel berácsozzuk, megkenjük felvert tojással, megszórjuk ízlés szerint sajttal, szezámmaggal, aztán egyenlő nagyságú (kb. 5 cm oldalhosszúságú) hasábokra vágjuk.

vagy

2.) A tésztát lisztezett deszkán fél centi vasragra és téglalap alakúra nyújtjuk. Balról jobbra, jobbról balra, fentről lefelé és lentről felfelé középre hajtjuk. Konyharuhával letakarjuk, és negyed óráig pihentetjük. Ezt a hajtogatást még kétszer megismételjük, ezután újra kinyújtjuk a tésztát, most már kb. 2 centi vastagságúra, a tetejét éles késsel berácsozzuk, megkenjük felvert tojással, megszórjuk ízlés szerint sajttal, szezámmaggal, aztán egyenlő nagyságú (kb. 5 cm oldalhosszúságú) hasábokra vágjuk.

A pogácsákat előmelegített sütőben kb. 200 fokon addig sütjük, míg az aljuk és tetejük megbarnul. A sütőből kivéve a pogácsa még meglehetősen lágy, langyosra hűtés előtt ne fogyasszuk!


2014. november 7., péntek

Tejeskávé likőrös csokoládés kuglóf - Blogkostoló 19.

A Blogkostoló játék 19. fordulóján, melynek házigazdája Gabi, a Fűszermánia blog írója volt,  fortuna a Susannes Küche blogot szánta nekem. Sokáig válogattam, mert nagyon jó receptek vannak nála. Végül egy különleges sütemény mellett döntöttem. A választásom a Tojáslikőrös csokoládé kuglóf-ra esett, amit kicsit átalakítottam. Mivel már jó ideje csücsült a hűtőmben egy tejeskávé likőr, gondoltam arra cserélem le a tojáslikőrt. Valamint a csokiforgácsot, aprított pörkölt törökmogyoróra cseréltem. Gyorsan elfogyott ez a finomság is.

HOZZÁVALÓK
20 dkg kristálycukor
25 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
0 6 dl olaj
1 dl tejföl
2,5 dl tejeskévé likőr
2 tojás
2 evökanál kakaó por
80 g aprított pörkölt törökmogyoró


ELKÉSZÍTÉS
A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Egy 20 cm átmérőjű kuglófformát kivajazunk vagy kiolajozunk. Valamennyi hozzávalót mély tálba töltjük, és elektromos habverővel simára, könnyűre verjük. A tészta felét a formába kanalazzuk, a másik felébe belekeverjük a kakaót és a forró sütőbe téve 35-40 perc alatt tűpróbáig sütjük. A sütőből kivéve 10 percig pihentetjük, majd a széleit meglazítva rácsra vagy deszkára borítjuk.


2014. november 5., szerda

Pudingos kekszes süti

Lányaim készítették el azt az egyszerű és finom sütit.

HOZZÁVALÓK
3*35 db háztartási keksz
1,5 csomag vaníliás pudingpor
1,5 csomag csokoládés pudingpor
2*4 evőkanál cukor
2*0,5 l tej
20 dkg étcsokoládé
0,75 dl tej

ELKÉSZÍTÉS
Leteszünk 35 db kekszet egy tálca aljára, és köré rakunk egy állítható sütőkeretet ( ha nincs ilyenünk, akkor készíthetjük egy kb. 20*30 cm-es tepsiben jénaiban is). Fél liter tejjel, 4 evőkanál cukorral, elkészítjük a csokoládés pudingot, és rögtön a kekszrétegre simítjuk. Rárakjuk a második réteg kekszet, erre kerül a szintén fél liter tejjel és 4 evőkanál cukorral elkészített vaníliás puding, majd a harmadik réteg keksz. Az étcsokoládét a 0,75 dl tejjel gőz fölött felolvasztjuk, és a sütemény tetejére simítjuk. Megszórhatjuk konfetti cukorral, vagy színes darával.


2014. október 28., kedd

Svéd citromtorta

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg városunkban az Ússz, hogy utolérjenek! jótékonysági 24 órás úszógálát, amin már negyedik alkalommal vettünk részt. A rendezvényen 16 csapat (16-20 fő) csapat úszik 24 órán keresztül. Minden leúszott hossz után 1-1 Ft-ot kap két helyi intézmény. Erre az alkalomra mindig sütünk is valamit a csapatunknak. Idén Konyhalál oldaláról a svéd citromtorta receptet választottuk. Dupla adagot készítettünk. Mindenkinek nagyon ízlett, többen a receptet is elkérték. Mivel a lányok nem sokat ettek belőle az úszógálán, ezért elkészítettük narancsos változatban is, itthonra. Úgy is nagyon finom.

HOZZÁVALÓK
15 dkg margarin
15 dkg cukor
10 dkg liszt
2 tojás
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom leve és lereszelt héja
kb. fél üveg meggybefőtt nálunk

ELKÉSZÍTÉS
A margarint felolvasztjuk. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a citrom héját és levét. Kisebb fokozaton felváltva hozzáadjuk a margarint és a lisztet. Muffin formákba kanalazzuk (nálunk készült mini kuglóf is), megszórjuk kimagozott meggyel és 160 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük.


2014. október 20., hétfő

Töltött burgonya

Egy hét adriai hajós búvártúra után, újra itthon. Valami könnyű, hús nélküli ételre vágytam, ennek következtében készült el ez a finomság.

HOZZÁVALÓK
8 db nagyobb burgonya
fél doboz konzerv borsó
fél doboz konzerv kukorica
2 tojás
kb. 2 evőkanál tejföl
15 dkg reszelt sajt
10-15 dkg kockázott bacon
fokhagyma vagy fokhagymapehely
petrezselyem

bors

ELKÉSZÍTÉS
A burgonyákat alaposan megsikáljuk, majd egyesével alufóliába csomagoljuk, és 1 órára a 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Ha a burgonyák megsültek, kicsomagoljuk őket, a tetejükről egy szeletet levágunk, és a belsejüket kikaparjuk úgy, hogy kb. fél centi maradjon belőle. Sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük őket. A bacont megpirítjuk, a kukoricát és a borsót leszűrjük. Egy tálba beleütjük a két tojást, kicsit felverjük, hozzáadjuk a borsót, a kukoricát, a bacont, a tejfölt, a kivájt burgonya egy részét felaprítva, az apróra vágott petrezselymet, a sajt felét és a fűszereket. Jól összekeverjük, és megtöltjük vele a kivájt burgonyákat. a tetejüket megszórjuk a maradék sajttal és 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat!